WWE RAW 2012.07.02. - Cena és Punk együtt a 997. adásban

2012.07.04 18:16

A RAW 997. adását 2012. július 2-án Laredo városában rendezték meg és egy összefoglalóval indították el a show-t, aminek a főszereplői John Cena és Chris Jericho voltak. Kettejük harcára az előző hétfőn került sor, de diszkvalifikációval John nyert, mert megjelent Big Show és megtámadta őt...


Megkapjuk az aréna képet, ahol Jerry Lawler és Michael Cole köszönt bennünket, majd legelőször a My Time Is Now című bevonulózene hallatszik és megjelenik John Cena. John egy mikrofont fog és azt mondja, hogy amikor visszanézi a múltkori mérkőzésének képeit tudja, köszönetet kell mondania Chris Jerichonak és Big Show-nak, akiknek igazuk volt, hogy a Money In The Bank-en minden megtörténhet.
Cena még soha nem vett részt MITB létrás meccsen és ezzel a támadással felkészült arra, hogy ott nem lesznek barátai, csak ellenségei. Fel kell készülnie az óriásokra, a heavy metal énekesekre, az asztalokra, létrákra és székekre, a szörnyekre és minden másra. Ezt követően két dolgot kell elérnie. Az egyik, hogy annyira megverje Big Show-t, hogy úgy sírjon mint egy kiskölyök és megakadályozza, hogy az óriás a táskával hagyja el az épületet. A második, hogy megszerezze a WWE Bajnoki szerződést, beváltsa a táskát és ismét ő legyen a WWE Bajnoka.
A szavai után hangos kiáltás hallatszik: Igen! Igen! Igen! Megjelenik Daniel Bryan, bevonuló zene nélkül ugrál a ringig és azt mondja Cenának hogy a Money In The Bank-en ő fogja legyőzni CM Punk-ot és ő lesz az új WWE Bajnok, Cenának pedig őt kell majd kihívnia. Ha... Ha Cena képes lesz megszerezni a táskát, akkor ő lesz az első olyan szupersztár a WWE történelmében, aki beváltotta a szerződését és vesztett. Cena erre csak mosolyog és annyit mond, kemény szavak, de úgy gondolja, hogy senki nem ért egyet vele. Ekkor megszólal egy újabb hang, amit mindenki felismert az arénában.
CM Punk érkezett meg, ezúttal ő is bevonulózene nélkül. Punk szerint Cena nincsen egyedül, hiszen ő sem ért egyet Daniel-lel, majd megkérdezi John-tól: "Te ellenkezel Daniel Bryan-nel?" Cena válasza, igen. Jerry Lawler te ellenkezel Daniel Bryan-nel, a válasz természetesen igen, majd kimutat a közönségbe, és több embert megkérdez, Punk nekiáll kiáltozni Igen! Igen! Igen!
Daniel erre természetesen nem kíváncsi és próbálja leállítani. Fel van háborodva, hogy mindenki ellopja a jelmondatát és odaböki Punknak, hogy találhatna magának egy eredetit.
Punk azt mondja: Mire gondolsz? Az exbarátnőd, AJ lesz a Speciális Vendégbíró a Money In The Bank-en, ahol kétvállon leszel és ő számolni fog: 1-2-3. Majd Cena felé fordul és azt mondja neki, ha Cena megnyeri a létrás meccset akkor ismét szembe fog kerülni vele a ringben az övért.
A következő személy aki a ringbe sétál Chris Jericho, aki szintén részt fog venni a MITB mérkőzésen. Bryant nyugtatja, hogy szokjon hozzá ahhoz, hogy ellopják a szavait, hisz vele is ezt tette Punk, amikor azt hirdette magáról, hogy ő a legjobb a világon.
- Punk arról beszélsz, hogy le tudnál győzni mindenkit és megvédené a címét... nemde Mr. Best In The World? - kérdezi tőle. Erre Punk annyit mond: "Mr. Bon Jovi."
Bryanhez fordul, de Daniel beleszól a mondanivalójába, mire Chris csak annyit felel: "A pokolba is kussolj!" Úgy véli, senki sem fogja soha elfelejteni ezt a napot, mert a RAe egyenlő lkesz Chris Jerichoval és ezután már semmi nem lesz olyan, mint régen...
Cenához fordul és közli vele, hogy mivel ő az egyik kitalálója a MITB létrás meccsnek, meg is fogja nyerni, különben...
Felgyulladnak a lángok és Kane érkezik meg, a Nagy Vörös Szörnyre Y2J alig mer ránézni, inkább csak meglepetten bámul maga elé. Kane azt mondja: "Különben"
Nem is folytathatja, mert megszólal Big Show zenéje és Cena kilő a sarokból, látszólag alig várja már, hogy nekieshessen a Világ Legnagyobb Sportolójának. Daniel Bryan azonban megtámadja hátulról John-t ekkor pedig CM Punk érkezik. A harc elkezdődött a ringben, a végén pedig Show maradt talpon. CM Punk és D.Bryan a ringen kívül, a többi Money In The Bank résztvevő pedig elszórva a szorítóban hevert.


The Prime Time Players, David Otunga és Cody Rhodes vs Kofi Kingston, R-Truth, Christian és Santino Marella
Ez a mérkőzés akár PPV-be is beillene, most azonban a RAW-ban láthattuk. A Tag Team meccs nem alakult rosszul, a face karakterek csapata szerezte meg a győzelmet, mert a Prime Time Players és A.W. elhagyták az arénát. David Otunga pacsizott volna, de Cody Rhodes is odébb állt. Ekkor Brodus Clay érkezett, aki visszagurította az éppen menekülni próbáló Davidet a ringbe. Santino Kobrája után lekopogtatták, majd Christian is bevitte a Killswitch-et, aztán Brodus is a Body Slpash-t. Pár gyerek belépett a ringbe és táncra perdültek a győztesekkel és a Funkasaurus-szal.


A backstage-ben Alberto Del Rio kéri meg Teddy Long-ot, hogy adjon neki egy mérkőzést Sheamus ellen, amin csak ketten vannak és nem Triple Threat vagy Fatal 4 Way. A GM erre azt feleli, hogy jelen pillanatban - a WWE Igazgatótanácsának döntése alapján - Del Rio az első számú kihívó, de hogy kihívhassa a Nehézsúlyú Bajnokot muszáj lesz legyőznie a ma esti ellenfelét... De Teddy nem árulja el, hogy ki az, csak annyit mond, hogy "Teddy Long kis meglepetése".

Megmutatnak nekünk egy RAW reklámot, ami Stephanie McMahon kedvenc pillanata. Shane edzésbe kezdett az apjával. Vince McMahon úgy készült a Steve Austin elleni küzdelmére, mint Sylvester Stallone a Rocky-ban Apollo ellen...


Alberto Del Rio vs ?
Teddy Long nem mondta el a mexikói arisztokratának, hogy ki ellen fog megküzdeni a mai adásban... Del Rio-nak nem kellett sokat várnia, hogy kiderüljön. Az Internacionális Szupersztár, Sin Cara jelent meg, aki még bevonulni sem tudott, mert mikor beért volna a ringbe Alberto fejbe rúgta. Kétszer nekivágta a saroknak és kidobta a ringből is, ahol egy Cross Arm Breaker-ben részesítette. A bírók jelentek meg és szedték le a Highflyer-ről. Del Rio úgy gondolta, ha nem kezdődik el a harc, akkor nincsen esély arra, hogy vereséget szenvedjen. Sin Cara a kezét fogta a földön fekve. Reméljük, hogy a fájdalma gyorsan elmúlik, mert nemrég tért vissza sérülés után a WWE-be. Nagy probléma lenne neki is és a szervezetnek is, ha újra sérülést szenvedne.

Ismét a kulisszák mögött vagyunk, ahol Daniel Bryan egy rózsával kedveskedik AJ-nek, de a lány nem fogadja el, mert tudja, hogy ezt csak azért kapta, mert ő lesz a Speciális Vendégbíró a WWE Bajnoki mérkőzésen 15-én. Közli a fiúval, hogy alig bírja kivárni, hogy megnyerje ma a saját meccsét és rohanhasson CM Punk karjai közé. AJ leharapta a rózsaszirmokat, majd visszaadta Bryan-nek.

Paul Heyman készülődik, aki most nem jelent meg a RAW-n hiszen két héttel ezelőtt hatalmas pofonban volt része, aminek a nyoma még látszik az arcán. Műholdas kapcsolat segítségével beszélt és azt mondta el, hogy Triple H kihívta Lesnar-t a Summerslam-en, azt azonban nem erősíti meg, hogy Lesnar ezt elfogadja-e. Az biztos, hogy az 1000. RAW-n megjelenik a Harci gépezet és HHH szemébe fogja mondani a válaszát. Ha elfogadja, akkor HHH számára nem lesz kiút. Az a mérkőzés a karrierje végét fogja jelenteni. Paul nem beszélt sokat, de a lényege az, hogy szeretné, ha Lesnar elfogadná a kihívást és szeretné látni, ahogyan rommá veri Brock HHH-t. Szerinte az nemmeccs lesz, hanem kegyelemdöfés...


Vickie Guerrero és Dolph Ziggler vs AJ és Sheamus
Vickie hangját lehet hallani: Elnézést! Guerrero felkonferálja saját magát és Dolph Zigglert, aki ma estére nem a mentoráltja, hanem a csapattársa lesz. Ám mielőtt elindulhatna a mérkőzés, visszanézzük a pénteki SmackDown-t, aminek a General Menedzsere Vickie volt és ekkor dőlt el, hogy a WWE Bajnoki övért folytatott harcban a Money In The Bank-en AJ a Speciális Vendégbíró szerepét fogja betölteni.
Vickie a gongszó előtt meglökte a fiatal AJ-t, AJ pedig egyből visszatámadott volna, de Sheamus nem engedte, inkább a kötél mellé küldte és a Great White indított a Show Off-val. Dolph nem kezdett rosszul, ám a Kelta a semmiből bevitte a White Noise-ot és készült a Brouge Kick-re, ám az nem sikerült, mert Ziggler odaugrott Vickie-hez és lepacsiztak. Mikor kilépett a ringből kapott egy fejrúgást.
AJ is belép a ringbe és kioszt egy Shineing Wizard-ot Guerrero-nak, majd utána lekopogtatja. A kommentátortok felé indul és egy mikrofont kért, majd azt skandálja: Yes! Yes! Yes!

AJ útja egyenesen a backstage-be vezet, ahol CM Punk-ot keresi. Punk telefonál, amikor megtalálja és megkérdezi, hogy kivel beszél, erre a WWE Bajnok csak annyit mond: "Ez személyes." Aj azonbannagyon türelmetlen, Punk gyorsan véget vet a beszélgetésnek és közli vele, hogy a nővérével beszélt. AJ várja a dicséretet, megkérdezi, hogy mi a véleménye a meccsről. A Bajnok azonban nem is tudja miről van szó, azt mondja, hogy 15 percig beszélt és nem látta a küzdelmet. AJ ennek hallatán teljesen kiborul és dühöngve otthagyja Punk-ot.

Heath Slater érkezett meg, aki visszatekint pár pillanatra, amikor bizony keményen nevetség tárgyává tették, Vader, Cyndi Lauper, Roddy Piper és Sycho Sid. A közönség azt várta, hogy ki lesz a következő Sleater Heater azaz a Slater Égető. Most is nekiáll énekelni, hogy: "I'm a One Man Band" de egy bevonuló zene hangzik fel, amit már régen nem hallhattunk.


Heath Slater vs Doink
A WWE volt bohóca jelent meg, aki visszatérőként szerepelt, de megtört a jég és egy nagyon rövid mérkőzésen Heath Slater tudott győzni. Felkapott egy mikrofont, hogy kicsit dicsérje magát, ám erre nem volt alkalma, mert ismét egy régebbi legenda zenéje indult el, aki nem más mint DDP azaz Diamond Dallas Page. A visszatérő öregfiú besétált a ringbe és kiosztott egy befejezőt Heath-nek. A mozdulat neve Diamond Cutter, ami nagyon hasonlít a Randy Orton féle RKO-ra. Nem csoda, hisz ez a befejező gyakorlatilag az RKO elődje.


Kane vs Big Show No DQ mérkőzés
Felgyúlnak a lángok és megjelenik a Nagy Vörös Szörny, aki régebben nem is egyszer alkotott Tag Team Bajnok csapatot Show-val, de most mégis egymás ellen kell ringbe szállniuk egy diszkvalifikáció nélküli mérkőzésen. Kane nem kis termetű pankrátor, ám most nem igazán voltak sikeresek a kemény dobásai. A Világ Legnagyobb Sportolója ellen csak pár jó ütést tudott bevinni, ez viszont kevésnek bizonyult, mert a Chokeslam-re nem volt lehetősége. Show pedig egy széket is bevitt a szorítóba, amire rávágta ellenfelét. A Chokeslam után lekopogtatta, így Big Show aratott győzelmet.


A kulisszák mögött Teddy Long sétál és találkozik Eve-vel, aki valamilyen feladatot kér a ma este General Menedzserétől. Erre Theodore odaad neki egy névtáblát, pont olyan, mint amilyet ő kapott még a John Laurinaitis korszakban. Eve mégsem hajlandó megtenni azt amit Teddy mond neki, fogja a táblát és több darabra tépi, majd a földre vágja. Aj érkezik meg és azzal vádolja Evet, hogy az egyik könyvéből lapokat tépett ki. Szerinte Eve "barna orrú" és nem képes felkelteni a figyelmet. Ő azonban megfogja mutatni neki és mindenki másnak, hogyan lehet elérni, hogy figyeljenek rá. Vajon mire készül?

Alberto Del Rio emlékezik vissza a kedvenc RAW pillanatára, ami még 1998. április 27-én volt, és a főszereplői a DX volt.


Tyson Kidd vs Tensai
Mindkét küzdőfél tagja lesz a Money In The Bank-en a SmackDown Létrás mérkőzésnek. Tensai a megszokott mozdulatokkal indított, de Tyson képes volt kivédeni az egyiket és ez nagyon sokat számított. Tensai a sarok felé rohant de Kidd arrébb ugrott, így a Lord nekivágózott a saroknak és megszédült. Tyson azonnal megragadta a lehetőséget, lekopogtatta és megnyerte az összecsapást. Tensai nem tudta elviselni, hogy vereséget szenvedett, sőt azt sem, hogy ilyen nagyon gyorsan. Megtámadta a kísérőjét, Sakamotot, aki tulajdonképpen semmiről sem tehetett. Hatalmas pofonokat osztott neki, majd térdelte és le is fejelte...

A backstage-ben láthatjuk, hogy Daniel Bryan és Jericho, valamint CM Punk és John Cena hogyan készülnek a főmérkőzésre...Chris énekelt, Daniel pedig azt kiáltozta: Yes! Miközben Punk és Cena a maradék kis nézeteltérésüket is megbeszélték...

Tyson Kidd-el próbálnak az öltözőben egy kis interjút készíteni, de nem sikerül, hiszen a kérdésre nem is tud válaszolni, mert megjelent Tensai, aki megtámadta és kétszer nekivágta a vasszekrénynek. Tyson a földön fekve hevert, Tensai pedig továbbállt.


Chris Jericho és Daniel Bryan vs CM Punk és John Cena
Legelőször Chris érkezett meg, majd a csapattársa, aztán a WWE Bajnok, végül pedig John Cena, akit eléggé nagy örömmel fogadott a közönség, talán nagyobbal mint Punkot.
Cena és Jericho kilép a szorítóból a kötelek mellé, Punk és Bryan pedig elindítják a harcot.
Cena és Jericho a szorítóban harcoltak egymással, ahol Chris-nek állt jobban a szénája, ám egy Lionsault-ra készült, de John arrébb gurult és a rocksztár odavágta magát. Nehezen kúszott, de elért Daniel Bryanhez, így máris a Yes-Man püfölte Cenát.
Majd Jericho visszatért a ringbe és szorította John-t, aki nem tudott máshogy szabadulni, mint hogy felkapta AA-be ellenfelét, de nem sikerült neki a befejező mert kapott egy DDT-t. Cena is földre tudta küldeni azonban Y2J-t, majd egyszerre tudtak pacsizni. CM Punk jobban szerepelt, mikor belépett a ringbe és be is vitte az Anaconda Vise nevű szorítását, de Jericho érkezett és rúgott bele a Bajnokba. John Cena azonban végleg semlegesítette Chris-t, mert gyakorlatilag kipofozta az arénából.
Punk tovább püfölte ellenfelét és a kötél tetejéről egy hatalmas Superplex-et adott neki, mindketten a földre kerültek és ekkor hangzott fel AJ zenéje. A lány végigugrált a ring körül, de most semelyikőjük sem figyelt rá, hanem mintha misem történt volna verekedtek tovább.
AJ a ring alól kivett egy asztalt és felállította. Azt hihettük volna, hogy ez segítség valakinek, de nem! Erre akart ráugrani a lány azért, hogy a harcolók észrevegyék. Daniel az asztal elé állt és tiltakozott, Punk pedig felugrott mellé a kötélre és megfogta a karját. AJ nem ugrott, hanem inkább megcsókolta Punkot, aki teljesen összezavarodott és ezt kihasználva a lány lelökte maga mellől. A Bajnok egyenesen Danielre és az asztalra zuhant. A harc nem ért véget, mert nem folytatták tovább a küzdelmet.

Ezekkel a képsorokkal ért véget a RAW 997. adása, kedden pedig SzuperSmackDown jelentkezik élőben! Ez lesz a Great American Bash, ahol újra Teddy Long lesz a General Menedzser.

 

Téma: WWE RAW 2012.07.02. - Cena és Punk együtt a 997. adásban

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása