Epico

Epico

Születési név: Orlando Colón
Születési idő: 1982. március 24.
Születési hely: San Juan, Puerto Rico
Magasság: 183 cm
Testsúly: 92 kg
Befejező mozdulata: Double Knee Facebreaker


Karrierje kezdete

Epico a pankrátorkodást az Egyesült Államokban kezdte, a Hybrid Pro Wrestling-nél Schoolcraft-ban, Michigan államban. Itt már egy heel, azaz gonosz karakter személyiségét kapta, megpróbált győzni és a siker eléréséhez bármilyen módszert hajlandó volt bevetni. Több versenyen részt vett a fiatal és ezeket azzal koronázta, hogy ő lett a legelső Hybrid Pro Wrestling Bajnok. Miután ezt a címet megszerezte megalkotta a saját csapatát, aminek a tagjai rajta kívül: Jack Thriller, Honolulu és Hawaii voltak. Több viszályba került a segítőivel is és személyesen is, de végül is a legjobbnak számított, aki távozni akart.
2006-ban debütált a World Wrestling Council (WWC)-nél, ahol a Fireblaze nevet viselte, itt a rejtélyes megjelenésével már éreztette, hogy egy komoly jelentőségű karakter érkezett. Ez így is történt kiemelkedett a tömegből, megnyerte a WWC Puerto Rico Nehézsúlyú övet, amikor legyőzte Bronco-t. Az idő folyamatos telésével elveszítette a címet, de mikor a Bajnok visszavonult, akkor megüresedett a hely, egy versenyen kívánták elintézni ki is kaphatja meg a Bajnoki nevet. A korábban már bajnoknak avatott Epico kivételes tehetséggel vette az akadályokat, de olyan ellenfeleket győzött le, akik nem értek fel vele. Majd szembe került későbbi nagy ellenségével, El Condor-ral, ekkor elkezdődött egy hosszas viszály a pankrátorok között. Ezzel a kihívással is megbirkózott, végül Noriega volt az ellenfele, akitől a Aniversario 2008-on vereséget szenvedett és nem sikerült megszereznie az övet.
2009. március 4-én, megjelent a Pro Wrestling Zero1-nél, ahol nagy örömmel fogadták a fiatalt. Az itt nyújtott teljesítménye után már csak 1 valahova lephetett feljebb, a WWE-be.

WWE Karrierje

2010. március 11-én debütált a Florida Championship Wrestling-nél, ami a WWE egyik fejlesztési bázisa, itt egy remek csapatmunkával legyőzte Tyler Reks-et, Derrick Bateman-t és Vance Archer-t, a társai pedig Johhny Prime és Hunico voltak. Ez a kreatív csapat illette a Tito Nieves névvel, de ezt hamar megváltoztatta, Tito Colon néven szerepelt.
November 4-én debütált a SmackDown-on Sin Cara ellen, de ezt a mérkőzést ellenfele nyerte diszkvalifikációval, mert megjelent Hunico, akit Sin Cara fosztott meg a maszkjától korábban a SmackDown-on, és csúnyán elverték a fiatal highflyert. Második szereplésénél már győzelmet aratott, mikor felülkerekedtek Hunico-val az Uso ikreken. Primo kísérte őket a szorítóba, aki a győztes meccs után segített földbe döngölni a veszteseket.

 

Szavazás

Szerinted milyen pankrátor Epico?

Nagyon jó (0)
0%

(2)
100%

Közepes (0)
0%

Rossz (0)
0%

Nagyon rossz (0)
0%

Összes szavazat: 2

Epico

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása