Evan Bourne

Evan Bourne

Születési név: Matthew Joseph Korklan
Születési idő: 1983. március 19.
Születési hely: St. Louis, Missouri
Magasság: 175 cm
Testsúly: 83 kg
Befejező mozdulatai: Air Bourne
Főbb eredményei: OVW Heavyweight Champion, ROH World Tag Team Champion


Korai élete

A középiskolában a birkózócsapat tagjaként ismerték. A Gateway Championship Wrestling-nél kezdett pankrátorkodni és 2000-ben debütált Lance Sydal néven. 2003-óta több pankrátor szervezetben is részt vett például a: NWA-ban és az IWA-ban.
2004-2005 között a TNA-ban tűnt fel mint "töltelékbunyós" aki általában kikapott. 1 évig 2006-tól 2007-ig japánban találta meg a pankrációt, ott is csapatban szerepelt.
2007-ben az Ohio Valley Wrestling-hez szerződik, ami a WWE egyik kisebb szervezete. Ott csapatbajnoki címet is nyert. 2008. elején a Florida Champinship Wrestlinghez szerződött, ezután következett a WWE-be való kerülés, majd később az ECW-ben tűnt fel.
Az ECW-ben Evan Bourne néven harcolt, high-fly stílusban. A "Shooting Star Press"-nevű látványos finishing move-jával hamar közönségkedvenc lett.
Megkapta a legjobb Finishing Move-ért járó Slammy díjat.
Bokasérülést szenvedett amiatt pár hónapra ki kellett maradnia, de 2009. március 17-én visszatért az ECW-be.
Magánélete
Evan mindkét szülője tanár, ő viszont a pankráció ösvényére kanyarodott, van egy testvére Mike aki Mike Sydal nevén birkózik. Főiskolán diplomát szerzett, 2005-ben kezdett dolgozni mint értékesítési marketing alelnök egy kis posta fiók cégnél St. Louis-ban, de továbbra is pankrátor.

Szavazás

Szerinted milyen pankrátor Evan Bourne?

Nagyon jó (10)
31%

(7)
22%

Közepes (4)
13%

Rossz (6)
19%

Nagyon rossz (5)
16%

Összes szavazat: 32

Evan Bourne

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása