Randy Orton

Randy Orton

Születési név: Randal Keith "Randy" Orton
Születési hely: Knoxville, Tennessee
Születési idő: 1980. április 1.
Magasság: 193 cm
Testsúly: 107 kg
Főbb Sikerei: Nehézsúlyú Világbajnok, WWE Bajnok, Tag Team Bajnok, Interkontinentális Bajnok
Befejező mozdulatai: RKO, Punt Kick


Egy amerikai profi pankrátor és színész, aki jelenleg a WWE-vel kötött szerződése értelmében a szervezetet erősíti. Egy face karakter, aki egy "vadállatot" alakít, erre utal a beceneve is: Apex Predator (azaz Csúcsragadozó).

Korai élete

Randy Knoxville-ben született, fia a WWE Hall Of Famer-nek, "Cowboy" Bob Orton-nak, valamint van két nála fiatalabb testvére: Becky és Nathan. Randy sokszor figyelte az apját a ringben és már egészen kis korától fogva arról ábrándozott, hogy egyszer ő is magasba emelheti a Bajnoki övet. A szülei próbálták meggyőzni, hogy ez rendkívül veszélyes vállalkozás, valamint nagyon sok utazással jár együtt, így folyamatosan távol lenne a családjától. Randy a Hazelwood Central High School nevű középiskolában tanult, ahol már elkezdett ismerkedni a birkózással. Miután elvégezte az iskolát 1998-ban besorozták a United States Marine Corps-hoz (azaz Az Amerikai Haditengerészethez). Itt kifejezte a keresztény hitét és megosztotta a többi katonával, hogy ő mennyire is vallásos és milyen közel áll Jézushoz. Orton nem sokáig húzta itt, mert már akkor is csak a saját feje után ment és folyamatosan megtagadta a parancsokat, ezért 38 napot egy katonai börtönben töltött, majd kirúgták.

Korai Karrierje

Randy a karrierjét 2000-ben kezdte a Missouri Wrestling Association-nél, ahol az edzőe az apja volt. Itt kiemelkedő tehetségével sok ellenséget szerzett, többek közt Ace Strange-et és Mark Bland-et. Orton többször ellátogatott a World Wrestling-hez, mert a nagybátyja Barry Orton ott szerepelt.
2001-ben aláírt egy szerződést a WWE-vel, majd elkerült a szervezet egyik fejlesztési területére, az Ohio Valley Wrestling-hez. Itt azonban nagyon rövid időszakot töltött el, mert az alakulat gyorsan felhívta a profi szupersztárok közé.

WWE Pályafutása

Randy hivatalosan először a WrestleMania XVIII-on jelent meg, ahol vereséget szenvedett Tommy Dreamer ellen. Az első televíziós fellépése a SmackDown-on volt, ahol Hardcore Holly volt az ellenfele 2002. április 25-én, amit nagy meglepetésre meg is nyert. Ez után a rajongók kedvence lett, mindenki megőrült a fiatal Ortonért. Ez után legyőzte Stevie Richards-ot és debütált a RAW sorozatában is. De ezen a bemutatkozásán megsérült a válla és kénytelen volt 1 hónapot kihagyni. Ameddig inaktív volt addig foglalkozott egy Randy News Network nevű saját gyártású talkshow-val, amiben beszélt a sérüléséről. Lassan a visszatérése után Randy személyisége megváltozott a ringben egy tipikus heel karakter profilját öntötte magára, aki rettentő önző és hűtlen.

Az Evolution

A felépülése után első dolga az volt, hogy csatlakozott az Evolution nevű csapathoz, aminek Ric Flair, Triple H és Batista voltak a tagjai. A trió nagy örömmel fogadta a fiatal Randy-t és első feladatként HHH "segédje" lett. Segített neki leküzdeni az akadályokat és elvezette a Nehézsúlyú Bajnoki övig. A Summerslam-en csatlakozott egy Elimination Chamber meccshez, amin megvédte Triple H-et és hozzájuttatta a címhez.
Majd úgy kezdte hirdetni magát, hogy "Legend Killer" a Hall Of Fame tagok egy kis fiatal senkiházinak tartották, de végül is el kellett ismerniük, hogy Randy nagyon nagy neveket hagyott mag mögött. Ric Flair segítségével Orton legyőzte Shawn Michaels-t a Unforgiven-en. Majd a Harley Race elleni meccsét csak úgy hirdették, hogy Legenda vs Legenda Gyilkos. A küzdelmen Randy semminek tekintette ellenfelét és arcon köpte.
2003. december 14-én Randy először használta a RKO nevű befejező mozdulatát, aminek segítségével legyőzte az Armageddon-on Rob Van Dam-ot és megnyerte az Interkontinentális Bajnoki övet. A Bajnokká avatását követően visszatért a legendák kiirtásához és a RAW-n földbe döngölte a félig visszavonult Mick Foley-t. A fiatal arról lett hírhedt, hogy elviselte a borzasztó nagy fájdalmat és nem adta fel annyival, hogy nem bírja. A 2004-es Backlash-en Mick ellen egy nagyon brutális, véres összecsapást vívott, amiben rajszögek és szöges drót is előkerült, végül Randy egy RKO-val győzött. Majd ez után a Bad Blood-on sikeresen megvédte a címét Shelton Benjamin ellen.
Júliusban a Vengeance 2004-en legyőzte Edge-et és már 7 hónapja birtokolta az Interkontinentális Bajnoki övet, de ezt a következő meccsén el is vesztette. Ez után részt vett egy 20 emberes Battle Royal meccsen, amit megnyert és ő lett az első számú kihívó a Nehézsúlyú Bajnoki övért. A Summerslam-en Orton legyőzte Chris Benoit-on és ő lett a WWE történetének legfiatalabb világbajnoka 24 évesen. Chris sportszerűen kezet fogott Randy-vel és gratulált neki.
A következő éjszaka megvédte Benoit ellen a díját, amire megjelent az Evolution és ünnepelni kezdtek vele. Batista felvette a nykába, de hirtelen ledobta. Az Evolution megtámadta a fiatal Bajnok-ot, és megalázta a közönség előtt. Ez után egy hatalmas viszály kezdődött el Triple H és Randy között, aminek végeredménye képpen a Royal Rumble-on HHH elvette Orton-tól a Nehézsúlyú Bajnoki övet.

A Rated RKO

Miután felbomlott az Evolution Triple H és Shawn Michael megalkotta a D-Generation X nevű csapatot. A duó folyamatosan támadásokat rótt Edge-re és Randy-re. Ez után a kanadai arra kérte a RAW adásán Orton-t, hogy egyesítség erőiket és fékezzék meg a DX-et. A csapat megalakult és a Rated RKO nevet kapta. Ketten felül kerekedtek Triple H-en és Shawn-on, majd megnyerték a WWE Tag Team Bajnoki öveket. Triple H ezen a meccsen annyira komoly verést kapott, hogy kénytelen volt kihagyni pár hónapot, ezért addig Michaels összeállt John Cenával és legyőzték a Rated RKO-t. Orton és Edge még a csapatban is rivalizáltak egymással mert mindketten a WWE Bajnoki övre pályáztak, de egyikük sem nyerte meg.
A Summerslam-en Randy megkapta az esélyt, hogy megynerje a WWE Bajnoki címet John Cena ellen, de nem sikerült neki, mert több RKO után a Bajnok képes volt kirúgni, majd az FU-t követően Randy vesztett. A következő éjszaka követelt egy visszavágót, de ezt nem kapta meg. Majd a RAW főmeccsén Cena mérkőzésére berohant és egy Punt Kick-et osztott ki John apjának. Randy elérte amit akart, megkapta a meccset a Uniforgiven-en Cena ellen, de nem nyerte meg a címet, viszont a meccs után John egy STF-be beszorította és hívta az édesapját, aki visszaadta a Punt Kick-et Orton-nak. Majd a No Mercy-n megnyerte végül a WWE Bajnoki övet. A Royal Rumble-on megvédte Jeff Hardy ellen, ezt követően azonban felbomlott a Rated RKO.

Randy megváltoztatta a bevonuló zenéjét és a Rev Theory egyik alkotását, a Voices-t választotta a régi helyett. Orton egy kis pihenőre szorult, mert egy motorbalesetet szenvedett. A visszatérésénél alkotott egy újabb csapatot, aminek a tagjai ő, Cody Rhodes és Ted DiBiase voltak. Egy heel csapat, ami folyamatosan csak a saját céljainak élt.

Egyedüli karrierje

Randy nem sokkal a megalkotása után kivált a Legacy-ból és magára hagyta volt csapattársait, mert szerinte ő nem akart lealacsonyodni az ő szintjükre. Ekkor már Randy egy face karaktert alakított, aki a középpontba került, a Fatal 4 Way-en egy WWE Bajnoki mérkőzésen szerepelt Edge, Cena és Sheamus ellen, de nem sikerült megnyernie a címet. A Summerslam-en szembekerült a Bajnokkal, az ír Sheamus-sel, akit diszkvalifikáltak a meccsükön, Orton nyert, de nem kapta meg az övet. Majd a Night Of Champions-on egy 6 emberes mérkőzésen legyőzte Wade Barrett-et, Sheamus-t, John Cena-t, Chris Jericho-t és Edge-et, ezzel megszerezte hatodik alkalommal a WWE Bajnoki övet.
Október 3-án a Hell In a Cell gálán legyőzt John Cenát és fogadás értelmében Cena a Nexus-hoz tartozott. Barrett folyamatosan az inasának használta a Szupersztárt, addig ameddig Barrett nem mérkőzött meg Randy Ortonnal a Survivor Series-en és Cena volt a bíró, az volt a feltét, ha Wade nyer akkor szabad, nem lesz többé Nexus tag, de ha Randy nyer akkor John ki lesz rugva a WWE-ből. A meccs előtt a Monday Night Raw-on megkérte Orton Cenát, hogy szabályosan vezesse a meccset, majd John a jó útra tért és végül Randy nyert. Majd a következő este a Nexus megtámadta Orton-t és Barrett legyőzte, majd ekkor megjelent The Miz, aki beváltotta a Money In The Bank táskáját és elvette Randy-től a trófeáját.
A 2011-es Royal Rumble-on megkezdődött egy viszály Orton és CM Punk között, ami ekkor a Nexus vezére volt. Mert Randy legyőzte volna Miz-t és visszaszerezte volna az övet, de Punk egy GTS-el földre küldte a Viperát és segített Miz-nek győzni. Ez után a WrestleMania XVII-en találkoztak, de volt egy olyan kifogása Punk-nak, hogy a Nexus nevű csapatából minden egyes taggal meg kell küzdenie Randy-nek és akit nem sikerült legyőznie az ott áll majd mellette a WM-en. Végül Orton mindenkin felül kerekedett és a győzelme után Punt Kick-et osztott ki nekik. Végül a WrestleMania XXVII-en legyőzte CM Punk-ot is.
A WWE Draft miatt Randy visszakerült a SmackDown-ra, ahol Alberto Del Rio és Brodus Clay ellen debütálhatott, úgy, hogy Christian segédkezett neki. A kanadai "Karizma Kapitány" szimpatikusan szerepelt a Vipera mellett, egészen addig, ameddig Orton el nem vette tőle a Nehézsúlyú Bajnoki övet. Ezután Christian megtámadta folyamatosan és felemelte Orton övét, mintha a sajátja lenne. A Money In The Bank-en Orton elvesztette a címet, mikor Christian beleköpött az arcába akkor nem lehetett megállítani a Viperát. A feje elvesztése matt ágyékon rúgta ellenfelét, ami miatt diszkvalifikálták. A Summerslam-en azonban visszaszerezte a Bajnoki övet.
A Draft-on szintén a SmackDown-ra került Mark Henry-vel kezdett ez után viszályt, aki elvette tőle az övet a Night Of Champions-on. Majd Orton a Survivor Series-re egy csapatot alkotott és ismét Barettel nézett szembe. Orton csapata: Kofi, Sin Cara, Sheamus, Mason Ryan, Randy Orton. Barrett csapata: Cody Rhodes, Hunico, Jack Swagger, Dolph Ziggler, Wade Barrett. Végül Wade 5-öse győzött.