The Miz

The Miz

Születési név: Michael "Mike" Mizanin
Születési idő: 1980. október 8.
Születési hely: Parna, Ohio
Magasság: 185 cm
Testsúly: 105 kg
Főbb eredményei: WWE Tag Team Bajnok, World Tag Team Bajnok, United States Bajnok, WWE Bajnok,
Befejező mozdulatok: Reality Check, Skull-Crushing Finale


Egy kiemelkedő pankrátor, akit nem túlzottan kedvel a közönség, mert rá egy Heel karakter szerep jutott, de ennek ellenére fontos tagja a WWE-nek. Több fő eseményen szerepelt, több Bajnoki címet tudott magáénak, és olyan szupersztárok ellen győzött már, mint: John Cena, Randy Orton, John Morrison, és még sorolhatnánk.

A karrierje előtti évei

Mike Ohio államban, a Normandy High School-on végezte középiskolai tanulmányait, ahol már ekkor az élen szerepelt, sportok tekintetében, ő volt az iskolai kosárlabda és sífutó csapat kapitánya, több úszóversenyen végzett első helyen. Valamint az iskolai évkönyv szerkesztői közt is megjelent a neve. A gimnázius után a Miami University-n, valamint a Richard T. Farmer School of Business főiskolán tanult az üzleti pályán.

TV-s karrierje

Miz miután elvégezte a főiskolát, az MTV-hez került, ahol a Reality című műsorban volt egy nagyhangú szereplő. A Real World című sorozat után megkapott több szerepet, a Spin-off-ban is.
A Real World-ben mikor megjelent, akkor változtatta a nevét The Miz-re, már itt is egy nagyképű, központú személyiség benyomását keltette. A magánéletében egy visszafogott, szerény ember, csak azért csinálta ezt az MTV-n, hogy erre a karakterre felfigyeljen a WWE.

Karrierje a ringben

2004. októberében Miz részt vett a Tough Enough negyedik szezonjában, a verseny győztese, egy WWE szerződéssel, valamint 1.000.000 $-ral lett gazdagabb. A hosszas verseny után bekerült a döntőbe, ám itt Al Snow lett a győztes, a második helyen végzett Mike ennek ellenére elkerült a Deep South Wrestling (DSW)-hez, ami a WWE egyik fejlesztési bázisa. Az itt eltöltött évei uán az Ohio Valley Wrestling lett a következő megállóhelye a fiatal pankrátornak. 2006. január 3-án debütált a TV-ben, amikor győzelemmel végzett. Majd összeállt, Chris Cage-el, akivel megnyerte az OVW Tag Team Bajnoki övet.

2006. március 7-én a WWE bejelentette a hivatalos honlapján, hogy a régebbi Tough Enoug tag csatlakozni fog a szervezethez. Miután az élő adásokban több promót leadtak róla, egy videóüzenetben bejelentette, hogy: "Átfogom venni a show-t, én fogom irányítani a SmackDown-t." 2006. június 2-án, átvette az az esti SmackDown vezetését, házigazdaként több interjút készített, több fontos döntést meghozott és rendezett egy bikini versenyt a WWE dívái között. Miz itt remekül szerepelt, győzelmet, győzelemre halmozott, ám az ő uralkodását is megtörték, méghozzá Boogeyman. A szörnyű pankrátor rémisztő megjelenései és támadásai után kiharcolta, hogy Miz szembe nézzen vele az Armageddon-on, ahol Mike vesztett.

2007. júniusában, a WWE Drafton Miz átkerült az RCW-hoz, a tv-ben Nunzio ellen debütált, ahol sikeresen mutatkozott be, győzelmet aratott. Október 2-án komoly konfliktusok alakultak a fiatal tehetség körül, a legerősebb viszálya CM Punk-kal fejlődött, aminek eredménye képpen a Cyber Sunday-en megmérkőztek egymással. Ezt a meccset elvesztette az akkori ECW Bajnok ellen.

A Dirt Sheet évei

2007. november 16-án, a SmackDown-on összeállt John Morrison-nal, és legyőzték Matt Hardy és MVP csapatát, majd ezzel a győzelemmel Miz megszerezte az első Bajnoki címét. A Tag Team Bajnokok egy külön honlapot indítottak a csapatuknak, és elnevezték a duót Dirt Sheet-re. A szupersztárok címvédők voltak, de ennek ellenére feszült volt a hangulat közöttük, csak a show miatt mutatták úgy, hogy kedvelik egymást. A Great American Bash-on a Bajnokok sikeresen megvédték a címüket, egy Tag Team Fatal 4 Way meccsen, aminek a résztvevői: Dirt Sheet, Curt Hawkins és Zack Ryder, Jesse és Festus, Finlay és Hornswoggle. Majd kialakult a legkomolyabb viszályuk, aminek a másik fele a Cryme Tyme volt, de ezzel a csapattal megpróbáltak nem törődni és inkább másra koncentrálva további sikereket értek el. Legyőzték Kofi és CM Punk duóját és megnyerték a World Tag Team Bajnoki öveket. A csapat szép évei ezek voltak, ezek után azonban a folyamatos csalódás és vereségek csúfították a karrierjüket. Nem is tartott tovább a kettőjük közt a megjátszott barátság, ezért viták után elváltak egymástól. Az augusztus 9-én megrendezett RAW adásban, szerepelt, mint Calgary Kid, ekkor legyőzte Eugene-t, a tét az volt, hogy a győztes megkap egy WWE szerződést. Miz maszkban szerepelt, a győzelme után levette, ekkor hangzott el a jól ismert mondata: Because I'm The Miz and I'm Awesome!

Szövetsége Big Show-val és Alex Riley-val

A szerződés megszerzése után célba vette a WWE United States Bajnoki övet, az akkori Bajnokot, Evan Bourne-t megtámadta többször is, bevitte a Skull Crushing Finale nevű befejező mozdulatát, de megszerezni nem tudta a címet, pedig próbálkozott a Night Of Champions-on, a Breaking Point-on és a Hell In a Cell-en is. Az október 5-i RAW-ban Kofi Kingston lett a bajnok, aki ellen kapott egy visszavágó meccset Miz, amit ki is használt és megszerezte a címet. Majd a Bragging Rights- on mérkőzést kapott az egykori Tag Team partnere, az akkori Interkontinentális Bajnok ellen, John Morrison ellen. Miz ezek után rivalizálni kezdett a közönség egyik legkedveltebb pankrátorával, MVP-vel, ennek vége a Royal Rumble volt, amin megvédte a Bajnoki övét Miz. Majd a 30 emberes mérkőzésen MVP dobta ki a ringből azt, aki ellen nem sikerült megszereznie a címet. A RAW-ban később a DX (Triple H és Shawn Michaels)-et legyőzte Big Show segítségével, akivel a mérkőzés után megalkották a ShowMiz nevű csapatot. Ez a csapat sem volt kevésbé sikeres mint a Dirt Sheet, megszerezték az Egységes WWE Tag Team Bajnoki övet.

Február 16-án elindult az NXT, ami a fiatal tehetségeket kereste, ez egy verseny volt, aminek a végén a győztes egy WWE szerződéssel lesz gazdagabb. Miz is a mentorok közt foglalta el a helyét, a mai szupersztár Daniel Bryan mestere lett. A fiatal Bryan szereplése nem volt túlságosan fényes és zökkenőmentes, nem sikerült az első helyre emelkednie, Wade Barrett nyert. Miz úgy érezte, hogy Daniel szégyent hozott rá, amiért nem sikerül a legjobbnak bizonyulnia. Elviharosodott a viszonyuk, Miz sok mindennek elmondta, egykori tanítványát, majd többször megtámadta.
Június 1-jén az NXT 2. szezonjában Miz ismét kapott egy újoncot, akit Alex Riley-nak hívtak. Egy speciális személyi szerződés értelmében, a szupersztár úgy kezelte a fiatalt, mintha a testvére lenne, de egy szolga munkájával jutalmazta tehetségét. Miz megnyerte a 2010-es RAW Money In The Bank-et, ami után Riley csak hordozhatta a táskát.
November 22-én Randy Orton Wade Barrett ellen lépett be a ringbe, a Vipera nyert és megvédte a Bajnoki övet, de megjelent Miz és Riley a táskával. A kimerült Randy-nek a talpra állás is nehézséget okozott, de ez nem hatotta meg a lelkes kihívót. Egy RKO-val próbálkozott Orton, de Miz elkapta és a befejező mozdulata után sikerült lekopogtatnia. Miz lett az első Tough Enough tag, aki megnyerte később a WWE Bajnoki övet. Sikeresen megvédte olyan nevek ellen, mint Jerry Lawler, Randy Orton, CM Punk és még a WrestleMania XXVII. főeseményén is győzelmet aratott John Cena ellen. Majd az Over The Limit 2011-en John Cena volt az ellenfele ismét a Bajnoknak, egy I Quit meccsen, aminek a lényege, hogy az ellenfelet, bármilyen módon rákényszerítsük arra, hogy kimondta: I Quit (Kilépek). Cena győzni tudott, majd brutális mérkőzés után a RAW-n Riley-t leordította a mentora és a sok szidalmazás végén kirúgta, a fiatal pankrátor azonban nekiesett a tanárának és földbe döngölte, ezzel Alex elindult egy szóló karrier felé. A hosszas harcuk után azonban a Capitol Punishment-en Miz vereséget szenvedett egykori tanítványa ellen, Riley mindenkit lenyűgözött és bebizonyította, hogy nincs szüksége Miz-re, hisz egyedül is tud sikeres pankrátor lenni.

2011. augusztus 22-én megalkotta R-Truth-al az Awesome Truth nevű csapatot, ami lényege, hogy két bukott szupersztár, aki egykor a csúcson volt, most háttérbe szorul. Több támadással és az új rappjükkel hívták fel magukra a figyelmet. a What's Up nevű bevonuló zenéből, ami Truth muzsikája volt régebben, kifejlesztették a You Suck-ot, amivel a közönséget szidalmazzák. A csapat 2011-es Survivor Series-en szembenéz The Rock és John Cena duójával. Ám ezen a mérkőzésen nem tudtak győzni, mert Rock ismét elképesztő és megállíthatatlan volt. Ez a vereség után akár Alex Riley-t The Miz R-Truth-t hibáztatta és többször megtámadta. De mint akkor, most is visszanyalt neki a fagyi és a feltámadó Truth visszaadta a kapott sérelmeket. Miz kissé vesztes karakterré formálódott, aki nem képes nyerni a mérkőzésein.

Szavazás

Szerinted milyen pankrátor The Miz?

Nagyon jó (10)
31%

(7)
22%

Közepes (4)
13%

Rossz (5)
16%

Nagyon rossz (6)
19%

Összes szavazat: 32

Téma: The Miz

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása