Chris Jericho

Chris Jericho

Születési név: Christopher Keith Irvine
Születési idő: 1970. november 9.
Születési hely: Manhasset, New York
Magasság: 183 cm
Testsúly: 103 kg
Főbb eredményei: Nehézsúlyú Világbajnok, WWE Bajnok, Tag Team Bajnok
Befejező mozdulatai: Codebreaker, Walls Of Jericho


Chris egy heel karakterként szerepelt a WWE-nél, de emellett ő volt az énekese a Fozzy nevű rockbandának. Nem kedvelték sokan, de akkor is mindenki meghajtotta előtte a fejét és elismerte, hogy Jericho ledöntött minden falat.

Korai Karrierje

19 éves korában beiratkozott a Hart School of Brothers nevű pankrátoriskolába, ahol az első napon találkozott a későbbi WWE Szupersztárral, Lance Storm-mal. 1990. október 2-án már készen állt, hogy ringbe léphessen, az első ellenfele Lance lett. A mérkőzésük után párban kezdtek dolgozni és egy sikeres tag team-et alkottak, amit kezdetben Sudden Impact néven hívtak. Chris felvette a Jericho nevet a Helloween nevű együttes Walls Of Jericho című albumának hatására. A csapatuk itt olyan tehetségeket hagyott maga mögött, mint: Edge és Rhino. Majd 1991-ben elkerültek egy Japán turnéra, a Frontier Martial-Arts Wrestling-hez.
Ezek után 1992. telén elutazott Mexikóba és Leon D'Oro néven szerepelt a Consejo Mundial de Lucha Libre-nél. Ő volt az "ezüst király", mert 11 hónapig birtokolta az NWA Középnehézsúlyú övet.

1996. augusztus 26-án debütált a World Championship Wrestling (WCW)-hez. Legelőször egy PPV-n mutatkozhatott be, ahol Chris Benoit lett az ellenfele. Chris egy kis versenyen vett részt, aminek a végén megnyerte a Cirkálósúlyú Bajnoki címet 1997. augusztus 12-én. Majd sikeresen megvédte többször is Rey Mysterio ellen. A hat hónapos párharcuk után Chris egy kisebb viszályba keveredett Juventud Guerrera-val, amelyben többször megcélozták Jericho címét, de sikertelenül szerepeltek ellene.
Egy hatalmas konfliktus alakult ki közte és Malenko között, mert Chris elmondta, hogy: Ő sokkal jobb mint Malenko, de nem hajlandó kiállni ellene.

WWE Karrierje

A sok Japán túra után a WWF (az akkori WWE)-vel kötött egy szerződést a tehetséges fiatal június 30-án. Sok bemtato videó készült róla és már mindenki repesve várta az érkezését. A szervezet főnöke, Vince McMahon azonban zöld utat adott neki. 1999. augusztus 9-én egy The Rock mérkőzés után megszólalt Chris bevonulózenéje, és a várva-várt sztár megjelen. Egy kisebb konfliktust alkottak az első megjelenésénél. Jericho első címszerzése Chyna ellen volt a Survivor Series-en, ekkor megnyerte az Interkontinentális Bajnoki övet. Április 2-án részt vett egy Triple Threat mérkőzésen a WrestleMania 2000-en, ahol megnyerte a WWF Európai Bajnokságot. Egyből ez után elvesztette a címét a RAW-n Eddie Guerrero ellen.
Az idő tovább teltével, több bajnoki öv megszerzésével a Royal Rumble 2001-en legyőzte egy létrás meccsen Chris Benoit-ot, és megnyerte 4. alkalommal az Interkontinentális Bajnoki övet. A WrestleMania XVII-en sikeresen megvédte William Regal ellen, de 4 nap eltelével elveszítette Triple H-el szemben. A Judgment Day-en Benoit-tal egy csapatot alkottak és egy zűrzavaros összecsapáson megnyerték a WWF Tag Team Bajnoki öveket. A Fatal 4 Way-en egy TLC meccsen sikeresen megvédték a címüket, de Benoit egy tartós sérülést szenvedett, de ezzel tovább szerepelt. Majd 2001. június 19-én a Dudley Boyz ellen el bukták az öveiket.
A No Mercy-n Rob Van Dam ellen győzni tudott és megnyerte a WCW Bajnoki övet, amit a RAW november 5.-i adásában The Rock elnyert tőle. Majd a következő címe a WWF Bajnoki öv lett, amit sikeresen megvédett Rock, Stone Cold és Triple H ellen.

Chris egy kisebb kieséssel nem szerepelt a WWF-nél, és mire 2007. szeptember 24-én visszatért, már átnevezték a szerveztet WWE-re. SOk promo-t mutattak róla, mintha most debütált volna először, vagy már Hall Of Fame tag lenne. November 26-án legyőzte Santino Marellát és versenybe szállt a WWE Bajnoki övért Randy Orton ellen. Több mérkőzésen is győzhetett volna, de a mostani heel karaktere miatt folyamatosan diszkvalifikálták.
Március 10-én megnyerte az Interkontinentális Bajnoki övet 8. alkalommal, amikor felül kerekedett Jeff Hardy ellen. Júniusban tovább fejlesztette a gopnosz profilját és megtámadta folyamatosan a közönség kedvencét, Shawn Michaels-t. A Uniforgiven-en ringbe szállhatott egy Championship Scramble meccsen, ahol elvette az akkori címvédőtől, CM Punk-tól a Nehézsúlyú Bajnoki övet. A No Mercy-n sikeresen megvédte Shawn Michael ellen, de elvesztette utánna Batistával szemben.
2009. április 13-án Chris a Draft-on átkerült a SmackDown-ra. Ahol megnyeri Edge-en a Unifield Tag Team Bajnoki övet, majd ennek elvesztése után megalkotta Big Show-val a Jeri-Show nevű csapatot. A 2010-es Royal Rumble-on úgy tűnt nincsen párja, de akkor megjelent Edge, akit a Tag Team öv elvesztése után kórházba küldött. Edge tele haraggal és bosszúval megnyerte a Royal Rumble-t. Az Elimination Chamber-en legyőzte Undertaker-t és megnyerte a Nehézsúlyú Bajnoki övet. A WrestleMania XXVI-on szembe került Edge-el, akit legyőzött, de a meccs után több Spear-t kapott. Ekkor megjelent Jack Swagger, aki beváltotta a Money In The Bank táskáját és megnyerte a Nehézsúlyú övet.
A következő Draft-on a RAW tagjai közé került, ahol a Nexus nevű csapat megalkotói között volt, de a csapat mindenkit elpusztított, még Jericho-t is.

Zenei állása

Jericho a Fozzy nevű rockbanda énekese, saját bevonuló zenéjét is ők adják elő, sőt többször felléptek a WWE-ben is.
 

Szavazás

Szerinted Milyen pankrátor Chris Jericho?

Nagyon jó (16)
37%

(8)
19%

Közepes (6)
14%

Rossz (6)
14%

Nagyon rossz (7)
16%

Összes szavazat: 43

Chris Jericho

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása