WWE Smack Down 2012.06.15. - Valaki távozik a No Way Out-on!

2012.06.18 17:41

 

A SmackDown egy kis visszatekintéssel indul, ami a Hétfői RAW-t mutatja meg, mikor John Cena nekiesett Big Show-nak, az óriás pedig elindított egy W.M.D.-t ami elől Cena elhajolt és nem más, mint Vince McMahon kapta. Majd kiderül, hogy a következőkben ennek milyen hatása lesz.

A SmackDown ringjébe először pedig AJ lép be, aki szintén a RAW keretein belül csapatot alkotott CM Punk-kal és legyőzték Daniel Bryan és Kane duóját, mert a fiatal díva beleugrott a Nagy Vörös Szörny nyakába és megcsókolta. Most elmondja: "Szeretnék pár dolgot mondani most a show elején, azzal kapcsolatban, hogy megcsókoltak Kane-t. Nem igazán..." De nem tudja befejezni beszédét, mert megérkezik Vickie Guerrero és félbeszakítja. Elmondja: "Aj itt senkit sem érdelek, hogy te megcsókoltad Kane-t, és nem kíváncsi senki arra, hogy Big Show megütötte Vince McMahont. Itt mindenkit csak egy olog hoz lázba, ez pedig azaz ember, aki győzött a Fatal 4 Way mérkőzésen, a RAW-n és az első számú kihívó lett a Nehézsúlyú Bajnoki övért, a Show-Off, Dolph Ziggler."
Felhangzik Dolph bevonuló zenéje és a egy mikrofonnal érkezik, mondja: "Amikor két héttel ezelőtt egy Tag Team meccsem volt, ahol Jack Swagger-rel voltam, láthatta a világ, hogy ennél jobb vagyok." Odasétál AJ- hez, és folytatja: "Hétfő este 4 ember közül én nyertem és vasárnap én leszek az új Nehézsúlyú Világbajnok, AJ ez még mindig az én reflektorfényem." AJ erre válaszol: "Tudod káprázatos, hogy úhy gondolod te leszel az új Bajnok, vajon így gondolja a te nagymamád is?" Utalt ezzel Vickire, aki egyből gondolkozás nélkül levágott neki egy hatalmas pofont és kiabált a fiatal lánnyal, majd megszólalt CM Punk zenéje és érkezett a WWE Bajnok, hogy megvédje AJ-t. Punk azt mondja: "Vickie erre nem volt semmi szükség, valamit, ha azt mondod, hogy Elnézést, akkor nem gondolsz semmit, nem jelent semmit, ha te ezt mondod, az égész világ elfordul, mert nem érdekli őket mit mondasz. Tudod a tánc és a dal együtt dominál, de nálad nincs mindkét dolog, nem tisztelnek és nem figyelnek rád. A No Way Out-on és újra megvédem a címemet, de te hiába beszélsz majd mindenki azt várja, hogy befejezd. Tudod én a hangtalanok hangja vagyok, te pedig a sikertelenek hangja." Dolph egyből közbevág és azt mondja: "Itt én vagyok a hang, a hangja a következő Nehézsúlyú Bajnoknak." Majd ebben a pillanatban megérkezik Daniel Bryan, aki mondja: "Ez csodás, mindkét ellenfelem belefog esni ugyanabba a hibába, amibe én estem. Hogy megvédik AJ-t, emlékeztetnék mindenkit, hogy ez a lány nekem a WrestleMania-n a Bajnoki övembe került, a No Way Out-on pedig CM Punk övébe fog kerülni."
Majd megszólal a Great White bevonulója is és megérkezik egy mikrofonnal Sheamus. Mondja:" Bryan a WrstleMania-n mindenhogy kikapott volna, de az a hírem, hogy a No Way Out-on Ziggler is kikap, ha van mellette Vickie, ha nincs. Viszont van egy jó ötletem, indítsuk el a show-t, egy tag team meccsel, én kész vagyok, Punk te kész vagy?" "Kész vagyok" válaszol Punk és már nincs hátra semmi, kezdetét veszi az első mérkőzés.

Sheamus és CM Punk vs Daniel Bryan és Dolph Ziggler

A harc a két csapat között hosszasan tartott, amiben több látványos mozdulatot láthattunk. Valamint a befejező mozdulatok, a végén Sheamus bevitte a White Noise-ot, majd készült a Brouge Kick-re, de nem sikerült neki, mert Vickie Guerrero kiabált neki, akit AJ lökött be a ringbe, majd Dolph kihasználta a pillanatot és hátulról egy fordítással kopogtatta és megszerezte a győzelmet. Vickie nem viselte el, hogy a fiatal lány meglökte és ő is lökött rajta egyet. AJ nem várt egy percet sem, és nekiesett Vickienek, aki próbált elmenekülni, de a fiatal lány utána futott. Vickie ellökte a lábával egyenesen a ring szélének, majd felgyulladtak a lángok és Kane érkezett, és felkapta a karjaiba AJ-t, de nem tudta kivinni az arénából, mert CM Punk hátulról megtámadta. Visszakerültek a ringbe, ahol Daniel Bryan is nekiesett Punk-nak, Kane azonban mindkettőjüknek kiosztott egy Chokeslam-et.

Brodus Clay vs Heath Slater

Brodus-t John Laurinaitis áthelyezte a SmackDown-ra, ezért dühös volt, a harcban Salter-t, mindössze 4 mozdulattal legyőzte, majd az ünneplést David Otunga zavarta meg, aki megtámadta Clay-t. Leginkább a bál lábát támadta, ami közben láthattuk, hogy Brodus-nak hatalmas fájdalmai vannak, a kettejük mérkőzésére a No Way Out Pre-Show-ban kerül sor.

Alicia Fox vs Beth Phoenix

A dívák mérkőzését Beth nyerte, aki majd kihívja a No Way Out-on Layla-t és megpróbálja visszaszerezni a Bajnoki övét.

Az 1000. RAW alakalmából visszatekintjük a pillanatot, ahol a Muppets volt a show házigazdája.

Big Show és John Laurinaitis beszéde következik, aki a No Way Out-ról és a Vince McMahon-t ért támadásról szól, Show bocsánatot kért ezért, ám a dialógusuk, csak olyan eseményekről szól, amik már többször elhangoztak a WWE-ben.

Ez után láthatjuk Christian-t, amint az Over The Limit-en győzelmet aratott és ahogyan legyőzte Cody Rhodes-ot és megszerezte az Interkontinentális Bajnoki övet.

Jack Swagger vs Christian

Nem mondhatjuk, hogy a harc hosszasan alakult volna, mert gyorsan megszerezte a győzelmet a kanadai, mikor bevitte a Frog Splash-t.

Ryback vs Ari Cohen és Mike Testa

Nem volt semmilyen meglepetés csak a jól megszokott győzelem Ryback-től, ismét legyőzte a fiatal és tapasztalatlan ellenfeleit.

Damien Sandow vs Tyson Kidd

E is egy kissé unalmas összecsapásnak számított, hiszen rendkívül rövid volt és papírforma szerűen ért véget.

John Cena jelenik meg, akit a közönség nagyon nagy szeretettel fogad és elmondja: "Mikor Big Show megpróbált ütni elhajoltam és ő Johnny-t találta el, amiért engem hibáztat. Egyből bejelentették, hogy a No Way Out-on egy Steel Cage mérkőzésre fog sor kerülni, ahol Show-val végre rendezhetjük a nézeteltérést. John Laurinaitis pedig felkerült a listára Show mellett, hogy ki kell ütnöm őket. Laurinaitis csatlakozik hozzá és elmondját, hogyha Show veszít, akkor Laurinaitis ki van rúgva, ha Cena veszít, akkor ő van kirúgva. Majd Cena végezetül azt mondja, majd vasárnap kiderült, hogy ki lesz kirúgva és kioszt egy hatalmas jobbost Laurinaitis-nek.

Ezzel zárult a SmackDown, ami az utolsó adás volt a No Way Out előtt, majd kiderül vasárnap, hogy mi lesz a PPV eredménye és ki lesz végül kirúgva.

 

Szavazás

Szerinted milyen volt ez az adás?

Nagyon jó (4)
22%

(3)
17%

Közepes (4)
22%

Rossz (3)
17%

Nagyon rossz (4)
22%

Összes szavazat: 18

Téma: WWE Smack Down 2012.06.15. - Valaki távozik a No Way Out-on!

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása