Christian interjú

2012.06.22 19:17

Christian nemrég a Pantagraph-nak adott interjút a karrierjéről, valamint az Interkontinentális cím birtoklásáról, és még sok másról. Lássuk a részleteket:
 

 

18 év után újra Interkontinentális bajnok lett: "Nagyon király Interkontinentális bajnoknak lenni. Nagyon sokat jelent nekem, régebben mindig csináltam magamnak papírból bajnoki övet, és gyakoroltam a pózolást vele. Mindig is azt gondoltam, ha hiszel abban, hogy egy nap bajnok lehetsz, és meg is dolgozol érte, akkor egy nap biztos, hogy bajnok is lesz."

Arról, hogy gyerekkorában is már pankrátor akart lenni: "Imádtam jégkorongozni, amikor kicsi voltam, de az első alkalommal, amikor beléptem a ringbe, teljesen otthon éreztem magam. Már az első napon, amikor kölyökként elkezdtük a felkészülést, komfortosan éreztem magam, akár arról volt szó, hogy neki szaladjak a kötélnek, akár arról, hogy földre essek."

Edge visszavonulásáról: "Hát igen...Én voltam az első, akit hívott, miután megtudta a híreket a sérüléséről. Ez is egy olyan helyzet volt, ahol a legjobb, amit tehettem, hogy ott vagyok mellette, és végig hallgatom. Nagyon mérges és szomorú volt a sérülése miatt. Én csak annyit mondtam neki, ha én írtam volna meg a történetét, akkor ilyen befejezést írtam volna neki. Tökéletes. Győzelemmel vonulhatsz vissza, bajnokként, úgy, hogy az utolsó meccsedet a Wrestlemanián nyered. Nem tudsz ennél jobbat elképzelni."

Milyen hosszúnak képzeli el a karrierjét: "A hosszú karrier mindig is a legfőbb céljaim közé tartozott. Amíg fizikálisan képes vagyok csinálni azt, amit csinálok, addig nem fogok visszavonulni."

Téma: Christian interjú

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása