Három órás RAW-ok

2012.05.21 17:46

A WWE kiadott egy közleményt, melyben azt írják le, hogy a RAW 1000. részének speciális három órás adása után, az adás időtartamát a jövőben kibővítik kettőről három órára. A RAW 1000. epizódja egyébként 2012. július 23. lesz, az első adást pedig 1993. január 11. sugározták.

A WWE a jelentések szerint, azért bővíti ki az adás időtartamát kettőről három órára, mivel "így akarják megjutalmazni a nézőket, akik nélkül ez a történelmi jelentőségű dolog nem mehetett volna végbe". Az biztos, hogy a RAW az egyetlen olyan hetente jelentkező adás a világon, amiből ennyi részt vetítettek már le. A második egyébként a WWE másik műsora, a Smackdown.
 
A jövőben a RAW adásokban még több figyelmet fognak forditani a közösségi médiára, tehát elképzelhető, hogy még több Twitter és Facebook lehetőség fog megjelenni az adásokban. A WWE a közleményében elmondja, hogy a műsor sokkal közönség barátabb, és sokkal interaktívabb lesz a jövőben, tehát a nézők is beleszólhatnak majd valamilyen módon a történetek és mérkőzések kimenetelébe. A WWE ezzel valószínűleg a fiatal férfiakat akarja megcélozni, mint cél közönség.
 
A szervezet szerint a megújult Raw átfogja alakítani a televíziózást, és ezzel azt remélik, hogy rengeteg új nézőt csalogathatnak majd a képernyő elé. Azt állítja a szervezet, hogy egy új szakasz fog elkezdődni a WWE történelmében, ahol az adások végkimenetelére nagyon nagy befolyással lesznek a nézők.
 
Aki emlékszik rá, az tudja, hogy a RAW csatornájának a USA network-nek az irányítói, már évekkel ezelőtt azt akarták, hogy a RAW adás állandóan három órás adásokkal jelentkezzen, de akkor ezt az ötletet Vince McMahon valamiért nem támogatta. Azóta sok minden változott, de ha bevezetik a három órás adásokat is sok minden fog változni. Például valamilyen szinten feleslegessé válik a Smackdown műsor, így lehetséges, hogy hamarosan az meg fog szűnni, és beleolvad a RAW-ba. A PPV-k hossza is lehetséges, hogy a három órás adások miatt változni fog.
 
Friss pletykák szerint, amint megjelenik a WWE hivatalos csatornája, akkor a három órás RAW adások második fele ott fognak lezajlani, tehát a USA Network-on menne le az adás első fele, míg az adás második fele, a WWE Network-on. De ez egyelőre még csak pletyka, hisz még a WWE saját csatornája sincs kész.
 
A cégen belül nincs túl nagy egyetértés a három órás adások bevezetéséről. Belső információk szerint, a cégen belül rendkívül sokan rettegnek, hogy ezek a három órás adások nem fognak jól sikerülni, és a túl hosszú adások miatt, a WWE rosszabbul fog járni, mintha maradna a két órás adásoknál.