WWE Smack Down 2012.05.11

2012.05.15 17:34

2012. május 11-én a SmackDown egy kis visszaemlékezéssel indul, ami az előző RAW-ra tekint vissza. Itt Sheamus és Randy Orton csapata küzdött meg Del Rio és Jericho csapatával. Sheamus egy véletlen Brouge Kick-et adott csapattársának, ami következtében vereséget szenvedtek. Randy kis idő elteltével törlesztett, majd a kulisszák mögött egymásnak esett Chris és Albrto, hogy ki is legyen a Bajnok kihívója. Megjelent Orton és a Kelta is, John Laurinaitis pedig egy Fatal 4 Way mérkőzést hirdetett ki az Over The Limit-re.



Sheamus és Randy Orton vs Chris Jericho és Alberto Del Rio
A legelső mérkőzés egyből komoly meglepetéseket tartogat, mert azok fognak küzdeni, akik ringbe szállnak majd a SamckDown első számú címéért. A harcban mind a négy résztvevőn eluralkodott a düh és muszáj volt a bírónak közbeavatkozni, azonban nem tudott mit kezdeni a megvadult szupersztárokkal. A játékvezető véget vetett a mérkőzésnek, nem született meg a győztes.


AJ vs Kaitlyn
A tag team meccs véget érte után egyből elkezdődött a dívák küzdelme, amin az "összetört szívű lány" AJ és az eddigi legjobb barátnője Kaitlyn harcolhattak. Kaitlyn többször is megpróbált segíteni AJ-nek, de egy hatalmas pofont kapott a beszélgetésük végén. AJ harcstílusa a Natalya elleni mérkőzéshez volt hasonlítható, ahol nem bírt uralkodni az indulatain, most egy rendkívül rövid mérkőzésen győzelmet aratott. Az összecsapás végetértével ismét megtámadta volt ellenfelét, de mikor megszólalt Daniel Bryan zenéje visszavett a lendületéből.
Daniel besétál AJ mellé és azt mondja, hogy AJ és Kaitlyn mindig jó barátnők voltak, de most, ez után a meccs után gondolkozott. Azt mondja: ideje lenne elfelejteni a WrestleMania történéseit. Az Over The Limit-en megszerzi az övet és ő lesz az új WWE Bajnok. Majd hozzáteszi, hogy készen áll ismét egy párkapcsolatra, a párja pedig....Kaitlyn.
AJ szeme az egész beszéd alatt ragyogott, de a végén az eszeveszett düh látszódott rajta, csak nézte az arcába nevető Danielt. Nem ütötte pofon, pedig mindenki erre gondolt, csak egy gyors mozdulattal kicsúszott a ringből és távozott.


Daniel Bryan vs Big Show
D.Bryan nem hagyta el a ringet, mert megérkezett az ellenfele, az óriási Show. A harc nem tartott sokáig, hisz Bryan ellenfele lábát támadta, majd bevitte a Yes Lockot. Ekkor érkezett John Laurinaitis kezében egy mikrofonnal és bejelentette, hogy Daniel győzött feladatsással, bár Show nem kopogott. Johnny a ringbe sétált és arra utasította, hogy szemtől szembe kérjen ismét bocsánatot Big Show tőle, amiért tréfált a hangjával a Hétfő Esti RAW-ban. Show eleget tesz a követelésnek és Laurinaitis a bejárat előtt azt mondja, hogy mindenki figyelje 9 éjszaka múlva az Over The Limit-et, ahol legyőzi majd John Cenát.


Heath Slater vs Ryback
Heath Slater érkezett, aki egy kicsit népszerűsítette magát, amit Ryback nagy nehézséggel viselt el. Megérkezett a SmackDown eddig veretlen szupersztárja, aki ismét uralta a küzdelmet és legyőzte Slater-t.

A ring közepén Teddy Long áll korábbi barátnője, Aksana mellett és bejelenti a következő harc egyik főszereplőjét, aki Aksana jelenlegi barátja: Antonio Cesaro.


Alex Riley vs Antonio Cesaro
A harc nem tartott hosszasan, mert Cesaro elég gyors győzelmet aratott, majd Aksana elmondja a mikrofonba, hogy szerelmes és odanyomja Theodore-nak, aztán megcsókolja Antonio-t.

Láthatunk egy kisfilmet, amiben bemutatják, hogy John Cena és a WWE többi szupersztárja, hogyan jótékonykodik és foglalkozik a beteg gyerekekkel.


Randy Orton vs Alberto Del Rio
Az első Tag Team meccsen nemszületett eredmény, de párosban is összemérhették magukat a szupersztárok. Elsőként Orton és Alberto.
A harcuknak diszkvalifikációval lett vége, mert megérkezett Ricardo Rodriguez, aki a kötél tetejéről a Vipera felé ugrott és ezzel megakadályozta, hogy Randy kiossza az RKO-t Del Rionak. Kapott azonban a levegőben egy hatalmas RKO-t Ricardo. Alberto ez után sikeresen tudott fordítani és a Cross Arm Breaker-rel fogta szorításba ellenfelét a mexikói. A mozdulat azonban hiábavaló volt, hisz a mérkőzés után történt.


R-Truth vs Jack Swagger
A meccset a ring mellől Kofi és Ziggler figyelte.
A küzdelmet R-Truth nyerte, mert bevitte a What's Up nevű befejező mozdulatát, miután a bíró nem figyelt és Kofi a Trouble In Paradise-val támadt.

Láthatjuk a előző RAW összefoglalóját, ahol John Cena egy élő műholdas sugárzással beszélt pár szót.


Darren Young és Titus O'neil vs Santino Marella és Zack Ryder
Ryder és Santino vereséget szenvedtek, ez akármilyen hihetetlen is, a másik csapat a befejező mozdulat után kopogtattak és megszerezték a győzelmet, majd egy kicsit népszerűsítették magukat.


A kulisszák mögött Damien Sandow ad egy rövid interjút, de ez ugyanolyan használhatatlan, mint az előző, nem tudunk meg róla semmi fontosat.


Brodus Clay vs Hunico
Az összecsapás egy kis csalással indult, mert Camacho megtámadta a Funkasaurus-t és ezzel egy kis segítséget nyújtott Hunico-nak. A mexikói nem tudott azonban élni ezzel a lehetőséggel és vereséget szenvedett. Brodus továbbra is eredményesen menetel a győzelmi létrán.


Ismét Brock Lesnar került a képbe, de csak egy régebbi visszatekintésből, mikor megtámadta a WWE COO-ját, valamint amikor megjelent Paul Heyman és Lesnar üzenetét hozta a WWE-nek...Kilépek!


Chris Jericho vs Sheamus
A két szupersztár is ismét megküzdhet egymással, ám ezt a harcot most Chris nyeri meg diszkvalifikációval, mert megjelent Del Rio, aki megtámadta Jericho-t. A támadása után nekiesett a Keltának, de Sheamus segítségére Orton érkezett és a két szupersztár majdnem azon kapott össze, hogy ki üsse Del Rio-t.
Amíg veszekedtek egy Codebreaker-rel lett gazdagabb a mexikói, majd egy RKO-t is kapott és befejezésül egy Brouge Kick-et is magáénak tudhatott.
A SamckDown-on ezzel zárul a műsor, biztosra vehetjük, hogy a Fatal 4 Way mérkőzés izgalmas lesz az Over The Limit-en...


WWE Smack Down 2012.05.11

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása