CM Punk

CM Punk

Születési név: Phillip Jack Brooks
Születési idő: 1978. október 26.
Születési hely: Chicago, Illinois
Magasság: 185 cm
Testsúly: 101 kg
Főbb eredményei: WWE Champion, World Heavyweight Champion, Intercontinental Champion, World Tag Team Champion
Befejező mozdulata: GTS – Go To Sleep


CM Punk egy fontos tagja a WWE-nek, már volt WWE Bajnok és a közönség kedvence is, a karakterjét imádták, utálták, de el kell mindenkinek ismernie, hogy a nagyszájú szupersztár egy kiemelkedő tehetség.

Korai Karrierje

Punk első mérkőzéseit egy saját szervezetnél vívta, aminek a Lunatic Wrestling Federation nevet adta. Ezzel elterjedt a sportág az ismerősei körében, az alapító pedig kiemelkedően szerepelt. Részt vettek itt a barátai és még a testére, Mike Brooks is. Az egyik legfontosabb karakterként tartották számon, legelőször a CM Punk nevet használta, de ezt megváltoztatta CM Venom-ra. Kis idő után Punk szövetséget akart váltani, barátaival ellentétben ő nemcsak a puszta szórakozás miatt űzte a sportot. Majd kiderült testvéréről, hogy sikkasztott több ezer dollárt, ekkor már biztos volt, hogy egy új életet akarna kezdeni, ezért beiratkozott a Steel Dominion pankráció iskolába, Chicago-ba. Itt sokat szerepelt, úgy hogy Ace Steel volt a mestere, sikeresen fejezte be a mérkőzéseit, ezért ideje volt megtenni a következő lépést a profi karrier felé, elkerült az Independent Wrestling Association-höz, ahol nagyon komoly viszályokat ápolt Colt Cabana-val and Chris Hero-val. Punk megnyerte az IWA Félnehézsúlyú övet és az IWA Nehézsúlyú Bajnoki címet is. Legyőzött olyan későbbi szupersztárokat, mint AJ Styles és a Hall Of Famer, Eddie Guerrero.
CM Punk ismét a váltás mellett döntött, a Ring of Honor (ROH) lett a kenyéradója, itt a közönség első számú kedvence lett, de Heel karakterként változó karaktere miatt szembekerült Raven-nel, akivel sokszor megküzdött.

A OVW pályafutása

A sok szervezetváltás után a szupersztár elkerült az Ohio Valley Wrestling-hez, ami a WWE egyik fejlesztő bázisa, itt 2005. szeptemberében mutatkozott be, egy sötét meccsen, amin legyőzte Nigel McGuinness-t és Paul Burchill-t, hogy a csapattársa Deuce Shade volt. Majd az OVW televíziós közvetítésén, mikor először szerepelt vereséget szenvedett Danny Inferno ellen, mert egy hatalmas ütéstől betört az orra.
2005. november 9-én sérüléséből visszatért és legyőzte Ken Doane-t, az első győzelme nem volt nagy szám, de utána a fiatal tehetség még rendesen lenyűgözte a rajongókat. Volt egy kis jelenése a WrestleMania XXII-n, amikor John Cena kiszállt autójából, mint egy gengszter. Akkor Punk ott ült a járműben, ekkor találkozott először a WWE-vel, ekkor már tudta, hogy ő is idáig akarna eljutni.
2006. februárjában, miután Matt Cappotelli lemondott az OVW Nehézsúlyú Bajnoki címéről egy kis versenyt tartottak, hogy ki is legyen az új bajnok. Brent Albright vs CM Punk volt a döntő mérkőzése, aminek a végén Punk győzött és megszerezte az övet. Ekkor a vereséget szenvedő ellenfele és közte hatalmas viszály keletkezett, de Punk-ot ismerve nem törődött vele, jobban koncentrált a Bajnoki öv megvédésére. A cím birtokosa olyan későbbi szupersztárok ellen védte meg a díját, mint Shad Gaspard, Ken Kennedy és The Miz.
2006. július 28-án Seth Skyfire segítségével megverte Shad Gaspard és a Neighborhoodie és megszerezték a OVW Tag Team Bajnoki címet.
A WWE a televíziós adásában bejelentette, hogy Punk megszünteti az OVW-s karrierjét és csatlakozni fog a szervezet-hez, ekkor nem is akárhova, az ECW-hz került.

WWE Karrierje

2006. június 24-én debütált a szervezetnél, hogy legyőzte Stevie Richards-ot. CM Punk ezután interjújában kielentett, hogy ő egy "Straight Edge tag" tehát nem fogyaszt alkoholt, nem dohányzik és nem használ semmilyen kábítószert. a tévében 2006. augusztus 1-jén debütált, amikor Hammerstein Ballroom-ot győzte le és megmutatta a highflyer tehetségét, valamint korábban elsajátított Muay Thai tudását.
Nem sokkal, hogy Punk idekerült szemben állt Mike Knox-al és a barátnőjével, Kelly Kelly-vel. A Survivor Series-en CM összeállt a DX-el és a Hardy Boyz-al, így küzdtek meg a Rated RKO, Knox, Johhny Niro (John Morrison), és Gregory Helms csapatával.

2008. június 23-án a WrestleMania XXIV.-en megnyerte a Money In The Bank-et, ezen a lértás meccsen legyőzte: Chris Jericho-t , MVP-t, Shelton Benjamin-t , John Morrison-t, Mr. Kennedy-t és Carlito-t. A következő éjszaka, amikor a RAW-n Batista legyőzte az akkori Nehézsúlyú Bajnokot, Edge-et, akkor berohant Punk kezében a táskával és egy azonnali meccsre hívta ki a sérült címvédőt. Punk csak a GTS-t vitte be, ami után eszméletét vesztette az ellenfele és elvette tőle a Bajnoki övet.
Sikeresen védte, de a Uniforgiven-en elveszítette, mert egy Championship Scramble meccsre készült, amikor a kulisszák mögött megtámadta a Legacy (Ted DiBiase és Cody Rhodes), a földön fekvő Bajnok kapott Randy Orton-tól egy Punt Kick-et.
2008. otóber 27-én Kofi és Punk legyűzték a Legacy csapatát és megnyerték a WWE Tag Team Bajnoki címet. Ennek elvesztése után Punk karaktere megváltozott, egy vészjósló Heel szupersztár keletkezett a közönség kedvencéből. A SmackDown-on megalkotta Luke Gallows és Serena együttműködésével a Straight Edge Társadalmat, aminek a lényege, hogy Punk a saját feje után megy, megnövesztette a haját, a szakállát és a mellszőrzetét, ami egy utalás volt Jézusra. Itt a következő nagy ellensége Rey Mysterio lett, akivel folyamatos fogadást kötöttek, de ennek a betartása csak az Over The Limit 2010-en következett be. A fogadás tétje szerint, ha Rey Mysterio veszít, akkor csatlakoznia kell Punk társadalmához, de ha Punk veszít, akkor meg kell válnia a számára legjelentősebb dologtól, a hajától. A PPV estéjén CM Punk veszített, de menekülése nem ért semmit, mert Kane megjelent és segített kibilincselni a kötelekhez, ekkor Rey levárta a haját kopaszra. Szégyenében a szupersztár csak egy maszk mögött volt hajlandó megjelenni, de ez nem védte meg teljesen, hisz többen is letépték a fejéről.

Október 11-én a Draft miatt Punk visszakerült a RAW-ra, ahol felhúzta a karjára a Nexus szalagját. Egy új csapat, új arcok, ő pedig egy tipikus vezető alkat. A friss vezér ellensége Randy Orton lett, akivel a WrestleMania XXVII.-en nézett szembe. Punk ismét fogadással lépett ringbe, ami az volt, hogy: Ortonnak meg kell küzdenie a Nexus minden tagjával és ha valaki ellen veszít, az majd ott áll a WrestleMania estéjén Punk mellett a ringben. Mindenki ellen győzött a Vipera és a sikere után minden tagnak egy Punt Kick-et osztott ki, pont úgy mint a vezérnek pár éve. A WrestleMania-n Orton legyőzte az utolsó tagot is.

Majd a sztori John Cena és Punk között a Money In The Bank előtt kezdődött, amikor Punk kijelentette, hogy szerződése lejártával elhagyja a céget, mert nincsen megelégedve a fizetésével és a rászabott karakterrel. Azt mondta, hogy: "Nem gyűlölöm John Cenát, kedvelem őt, mint a legtöbb ember a kulisszák mögött. De gyűlölöm a gondolatot, hogy ő a legjobb, mert nem az! A legjobb pankrátora én vagyok a WWE-nek, sőt az egész világnak, én mindenben jobb vagyok mint John Cena. Azaz mégsem: John egyetlen dologban jobb. Vince McMahon seggének a csókolgatásában. Ugyanolyan jól teszi ezt, mint régen Hulk Hogan tette. Ők és The Rock is állandóan csak keresik Vince McMahont, hogy benyaljanak neki valamivel.
De térjünk a lényegre. Engem alig támogattak. Nem kerültem előtérbe a plakátokon, a videókon, nem promóztak bögréken, vagy hasonlókon. Az, hogy a WrestleMania XXVIII. fő attrakciója is Rock lesz, nem tesz engem beteggé. És azok, akik most éljeneznek a szavaim hallatán, ugyanolyan okai annak, hogy én elmegyek, mint amit előtte mondtam. Miattatok is távozom, akik a reptereken aláírattatok velem valamit, aztán eladtátok az E-Bay-en. Július 17-én elhódítom a WWE címet, és viszem magammal talán Japánba, talán máshová.
Vince McMahon milliomos, aki milliárdos akarna lenni, de sosem lehet, mert olyan emberekkel veszi körbe magát mint John Laurinaitis (korábbi pankrátor, aki most a WWE egyik alelnöke).
Állítom, a WWE csak akkor lesz jobb, ha Vince meghal, de persze ezután idekerülne a lánya, Stephanie McMahon és a férje, Triple H." Ennél a mondatnál elnémítottak a mikrofonját, nem engedték neki, hogy tovább szidalmazza a John Cenát, The Rock-ot, McMahon családot és a WWE-t.Ezek után nem más sors várt a propaganda vezérre, mint a felfüggesztés, egy ember akadt a WWE-ben, aki szembeszállt Vince-el, ő pedig John Cena volt. Hosszas vitájuk eredménye az lett, hogy Punk szembenézhetett John Cenával a WWE Bajnoki övért a Money In The Bank-en, de McMahon kikötése az volt, hogy ha Cena elveszíti a mérkőzést akkor ki lesz rúgva a szervezettől.
Ez így is történt, John veszített, a következő RAW adásban Triple H tűnt fel, aki közölte az apósával, hogy benyújtott egy bizalmatlansági indítványt és a cég élén mostantól nem ő fog uralkodni, felváltja Triple H. HHH első döntése az volt, hogy Cena marad és a WWE övért egy versenyt fognak rendezni. Az övet a mexikói Rey Mysterio nyerte meg, aki még ezen az estén elveszítette Cena ellen. Végül megjelent CM Punk az ő címével. Augusztus 1-én A RAW-n HHH kihirdette, hogy a Summerslam-en véglegesen eldől, ki is az igazi WWE Bajnok. Ezt CM Punk nyerte meg, de megjelent Kevin Nash, aki megtámadta a Vitathatatlan WWE Bajnokot, majd Alberto Del Rio a Money In The Bank táskáját beváltva megszerezte a címet. Később még megpróbált ismét Bajnok lenni Punk, de nem sikerült neki.

Szavazás

Szerinted milyen pankrátor CM Punk?

Nagyon jó (24)
57%

(4)
10%

Közepes (4)
10%

Rossz (4)
10%

Nagyon rossz (6)
14%

Összes szavazat: 42

CM Punk

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása